10. fejezet, 3. rész

A szívem hevesebben vert. A földön feküdtünk, és mintha a világ megszünt volna körülöttünk. Csak ő volt, és én. Tudtam,hogy nincs teljesen önmagánál, de mikor rámnézett, a tekintete mindent elárult. Az utca fényei beragyogták angyali arcát, és tudtam, hogy nekem csak Ő kell. Ekkor talán minden megváltozott. Sokkal jobban kötődtem hozzá mint azelőtt. Csak bámultam az arcát, és nem szóltam. Egy idő után szemei elkezdtek nevetni.
-Már vagy negyed órája a földön fekszünk. - dadogta nevetve, majd elég ingatagon, de felállt és felhúzott.
Kösz Harry, szépen elrontotad a pillanatot.
Liam és Niall hülyén néztek ránk.
-Nem lehet szavakkal kifejezni hogy mennyire kell röhögnöm. - mondta komoly arccal Niall, aztán egyik pillanatról a másikra kitört belőle a nevetés.
Küldtem neki egy mosolyt, majd elindultam a bejárat felé.
-Blair, várj! - szólt utánam Liam, majd gyorsabban szedte a lábát, és mire mellém ért, elkezdte leporolni a vállam. - A többit Harryre bízom. - mondta undokan majd megelőzve engem, elsőként haladt át a bejárati ajtón.
-Köszi. - mondtam halkan, ezért kétlem hogy meghallotta volna.
Bevártam Harryt és Niallt, aki a hátam mögött hülyült egy sort, majd Harryt kézenfogva berángattam az ajtón. Lifttel felmentünk, majd nagy nehezen bejutottunk hozzájuk. Egy kisebb társaság gyült össze a nappaliban, majd mikor beértünk oda, mindenki tekintete ránk szegeződött. Még az előszobába ledobtam a mappámat, ami tiszta por volt, ezért láttam okosabb gondolatnak nem bevinni valamelyik szobába. Egy kisebb sereg vonaglott hozzánk, majd mindenki engem támadt le.
-Biztos te vagy Blair! Sokat mesélt rólad Harry! - zengték kórusban vagy öten. Nagyjából mindenkivel közöltem,hogy ki vagyok és igyekeztem elvonulni az emberektől. Megláttam Louist ahogy egymagában ül az egyik sarokban, elég levertnek tűnt. Nézett ki a fejéből, és egy Whiskey-s üveget szorongatott.
-Louis, minden rendben? - kérdeztem, mikor mellé értem.
-Azthiszem, a bandából már csak egy tag nem szingli. - nyögte nekem leverten. Lehuppantam mellé, a lábaimat meg felhúztam.
-Elmeséled? - kérdeztem tőle nyugodt hangon.
-Kidobott. Nem kellettem már neki. Mondjuk ezt meg is értem. Egy roncs vagyok. - folytatta keserűen.
-Dehogy vagy az! - bíztattam, majd a pólóm segítségével letöröltem a szeméből előbukkanó könnycseppeket.
-Ezt is csak te gondolod így. - fordult felém, majd egy mosolyt erőltetett.
-Képzeld, nem. A világon több millió lány gondolja még ezt. Szeretnek Lou. Azért,aki vagy. Azért, mert mindig vidám vagy, és mert rengeteg szeretet adsz nekik. - mosolyogtam rá. - És ez elképesztő dolog. Elképesztő vagy Louis! - váltottam át nevetésbe.
Nevetett, majd nagy nehezen felállt. A kezét nyújtotta, amibe belekapaszkodtam, és így már én is fel tudtam állni.
-Lehet, hogy baromira fáj, de egyszer el fog múlni. Szóval partizzunk! - kiáltotta két karját széttárva, majd engem ráncigálva a tömegbe húzott,aztán eltűnt. Gondoltam megkeresem Harryt,hogy megkérdezzem merre van Zayn, és hogy mikor adjam át az ajándékát. Amikor megláttam, épp a földön ült Liammel és nagyban nevetgéltek.
-Remélem nem engem beszéltek ki. - huppantam le Harry mellé.
-Ami azt illeti... - mondta Harry majd érzékien megcsókolt. Nem kell mondanom, megint égtem belül.
-Zayn merre van? - kérdeztem megszakítva ezzel a pillanatot.
Harry gonoszan nézett rám, majd egyenesen mutatott, és Zaynre bökött. Felálltam, majd az előszobába siettem. Felkaptam a mappámat, majd Zayn felé vettem az irányt. Félre hívtam, és Lou szobájában kötöttünk ki.
-Boldog szülinapot! - emeltem ki a mappából az ajándékát, egy széles mosoly kiséretében.
-Jaj Blair, nem kellett volna! - bizonygatta majd átvette tőlem az A2es lapot. Csak bámult rá, és nem jutott szóhoz. Nevetésbe törtem ki. -Ez valami elképesztő! Te csináltad? - kérdezte meghökkenve.
-Igen.  - vallottam be szégyellve. Soha nem voltam büszke egyik alkotásomra sem.
Majd Louis ágyára dobta a festményt óvatosan, és szorosan megölelt. Jó érzés volt. Mintha ősidők óta ismernénk egymást. Beszélgettünk egy kicsit, vele normálisan lehetett, mert józan volt. A többiek meg már lassan értelmetlenül gügyögtek és folyt a nyáluk. Azon gondolkoztam, hogy pelenka nem-e kéne a fejükre. Majd mikor már nagyjából mindent és mindenkit "kibeszéltünk" megfogott a csuklómnál és visszavezetett a buliba. Harryt megkerestem, aztán táncoltunk. Azt kell mondanom, tényleg nem tudnak táncolni. Egy kicsit más itt, mint Magyarországon. Ha egy ilyen buli lett volna otthon, mindenki egymázhoz simulva nyomult volna a másikra. Itt is volt pár ilyen ember, de a fiúk tartották a frontot, és végig ugráltak. Majd Harryt bevezettem az otthon tanult táncszokásba, és mit ne mondjak nagyon élvezte. Majd amikor már mindenki kidőlt, elvonultunk aludni. Amiből persze nem pont alvás lett. Kiélvezve azt, hogy kettesben voltunk, csókcsatákat vívtunk addig, amíg Harry végleg ki nem dőlt. Lerángattam róla a ruháit, betakartam, majd bebújtam mellé. Nem kellett sok idő, mire elaludtam a szuszogására.