19. fejezet

LOUIS szemszöge
Amikor lerakott minket a busz, Harry kétségbeesetten pillantott Blairre. Látszott rajta, hogy nem bír megszólalni.
-Sziasztok. - intett egyet Blair, és elindult haza.
Harold utána nézett, és nyelt egy nagyot. Komolyan már, mindent nekem kell csinálni?
-Nem maradsz? - kérdeztem és Harryre néztem.
-Ha nem zavarok. - mondta kicsit szégyenlősen mikor megfordult.
Kinyújtottam a karomat, és hagytam hogy belekapaszkodjon. Bevezettem őt a kapun, Harry meg mögöttem fortyogott. A liftben kínos csend uralkodott. Nekem túlzottan nem volt kínos, mert tökéletesen elvoltam a lift tükrével. Puszikat dobtam magamnak, és mindig meglepődtem, amikor láttam hogy puszikat dobnak nekem. Nem törődtem a hátam mögött álló emberekkel, és amikor kiléptük 2 perc múlva a liftből éles nevetés tört ki.
-Min nevettek annyira? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
Választ nem kaptam, ezért jobbnak tartottam ha bevonulok a házba. A bőröndjeimet ledobtam a földre, és megrohanoztam a szobámat. Egy hatalmas ugrással már a pihe-puha ágyamba landoltam. Nagyon hiányzott.
Lentről halk beszélgetés hallatszott. Nem vagyok az az illetlen fajta, de muszáj volt hallgatóznom.
-Amit akkor mondtál, igaz volt? - kérdezte óvatosan Blair.
-Amit akkor akkor, vagy a másik akkor? - kérdezte zavartan Harry. Már most nem értettem belőle egy szót se.
-A szeretlek dolog.
.Komolyan gondoltam.
Mielőtt egymásnak esnek, gondoltam tudtukra adom, hogy én is ebben a házban lakok. Halk léptekkel bevonultam. Mindkettejük tekintete rajtam pihent.
-Zavarok? - vigyorogtam.
-Nem. - mondta Blair, és Harryre pillantott. - De én most haza megyek, és készülődök. Nektek is azt kéne.
-Elkísérjelek? - vágtam közbe. Valamit láttam a szemébe, mintha kérlelne.
Bólintott egyet, én meg az előszobába repültem. Vagyis repülést imitáltam. Amikor utolért, felkaptam egy-két táskát, és elindultunk.
-Na miújság? - kérdeztem amint becsukta maga után az ajtót.
-Kételyek. Nem tudok már semmit. - erőltetett egy mosolyt.
-Lou bácsi segít. - kacsintottam rá amikor a liftbe értünk. Elengedte a bőröndjét, és szorosan megölelt. Nem tudnám megfogalmazni azt az érzést, ami átjárta a testem. Furcsa volt.
Az út többi részét csendben tettük meg. Ő is, és én is gondolkoztunk valamin. Odaértünk hozzá, és búcsúképpen újból megölelt. A hideg is kirázott. Rámosolyogtam és becsuktam az ajtót. Nagyjából 5 percen keresztül ugyan abban a pozícióban voltam, még mindig azt a helyet bámultam ahol állt. Amikor feleszméltem, néma sikoly kiséretében sarkon fordultam, és haza indultam. Otthon nagyjából semmi se történt. Harry azért hisztizett, mert nem volt elég göndör a haja, nekem meg megvolt a magam problémája, így figyelmen kívül hagytam a nyávogását. Betankoltunk, és mentünk mikrofonpróbára. Nagyon furcsáltam hogy nem hozta fel Blairt. Talán elmentek neki otthonról? Nagy valószínüséggel, mert már a kocsiban voltunk. Épp beénekeltem, amikor Liam hívott.
-Merre vagytok?
-A kocsiban! - daloltam neki elég hamisan.
Nem mondott semmit, lerakott. Ekkora egy gonosz répát! Csak úgy lerak a legjobb barátod? Semmi puszi, semmi csók, semmi szeretlek? Borzasztó!
E csodás gondolatmenetet az szakította félbe, hogy megérkeztünk az Apolloba. Annyira izgatott szoktam ilyenkor lenni. Megvolt a próba, és csak a ruha egyeztetés hiányzott a show előtt. Épp műsort intéztem Niallnek, amikor megpillantottam hátulról egy bombázót. Egy fekete koktél ruhában volt, és azt hittem lemegyek hídba. Mutogattam rá, Niall meg csak maga elé meredt, mint két éhes kisgyerek úgy néztünk ki. A szépség megfordult, és tátott szájjal bámultam rá. Blair nézett értetlenkedve barna göndör fürtjei mögül. Niall oldalba bökött és átváltottam vigyorba. Küldött egy mosolyt majd el indult felénk. Megragadta a karom, és szenvedélyes csókokkal lepett meg. Na jó, nem. De a képzeletembe ez ment diavetítőn. Elkezdett ráncigálni az öltöző fele, és a kezünkbe adta a ruháinkat. Amikor mindenki elkészült, egyből a színpadra irányítottak.
-Jóestét London! - kiáltottuk a fiúkkal együtt amikor kiértünk a színpadra.